Barion Pixel

Műköröm története

Műköröm jellemzően “női” divatcikknek tekinthető volt nagyon sokáig.  Nők a körmüket “műköröm” technikával teszik szebbé, fedik el az esetleges esztétikai hibákat. A műköröm története során a műköröm fogalma nem más, mint a természetes körmök festése vagy valamilyen technikával történő  elfedése.

A műköröm története vagyis a műköröm díszítés divatját az ókorig vezethető vissza. Több forrás is igazolja, hogy a világ több táján már ebben az időkben is alkalmazták a műköröm felrakás technikáját. Ebből az időből kínai, egyiptomi, római és görög körömdíszítések maradtak  fennt.

A XX. században folyamatosan új technikák és anyagok  jelentek meg azért, hogy  egyre szélesebb és nagyobb körben,  a lehető legjobb minőségben tudják  köröm díszítést alkalmazni.

A nagy áttörés a műköröm építésben?

A műköröm mai használatát egy köröm problémára keresett gyors, hirtelen ötletből alkalmazott megoldás volt. 1954-ben Fred Slac fogorvosnak munka közben megsérült a körme és a fogorvosi rendelőben lévő anyagokból javította meg a saját körmét. Ekkor a fogászatban már használt polimer anyagot használta fel. Ezen felfedezés után kezdett el kísérletezni azzal kapcsolatban, hogy a találmányát hogyan tudná tökéletesíteni. Ebben a folyamatban testvére Tom segített neki és megalapították a cégüket “Patti Nails” néven.

Nem csak ők  kisérletezek, így az 1970-es években alakult ki két komponens segítségével készített műkörmök használata is. A két komponens folyadékból és porból ált és levegőn keményekedett meg. A két anyag összekeverésével, majd a körömre történő felvitelel  gyorsan  kialakult egy sima, szép fényű de mégis rugalmas felület. Ez volt az a polimerizációs folyamat amit már használták a fogászatban és folyamatosan tökéletesítették  a műköröm készítéshez. Magyarországon a porcelán szót használják erre a folyamatra, nem pedig a az akril szót.  Azért ne feledjük el, hogy a porcelán szó a műköröm esetében nem keverendő össze a porcelánnal. Porcelán egy kemény, rideg anyag, míg a műköröm építéshez használt anyag rugalmas.

Műköröm története során milyen anyagokat használtak?

Az évek során több típusú műköröm építő anyagot is elkezdtek használni. Ezek közül az egyik legtöbbet használt anyag a zselé, amelynél a porcelánnal ellentétben fény hatására indul el polimerizációs folyamat elindulni.

Azért nagyon fontos elmondani, hogy bármely anyagból készítünk műkörmöt ezek nem károsítják a természetes körmöt. Nem szabad elfelejteni, hogy ezen anyagok felvitele előtt a körmöt elő kell készíteni mert ha nem tesszük meg  akkor a köröm alatt gomba vagy bakteriális  fertőzés képződhet. Erre fontos odafigyelni, mert ez akár a saját körmeinket tehetni tönkre.

"*" a kötelező mezőket jelöli

A következő tanfolyamon szeretnék részt venni:*
*
A Fashion Nails adatkezelésével kapcsolatos Adatkezelési tájékozatót elolvastam, az abban foglaltakat megértettem és elfogadom.

Műköröm
oktatás

  • Elméleti és gyakorlati oktatás
  • Hétvégi tanfolyam
  • Díjnyertes szakoktatók


Megnézem

Műszempilla
oktatás

  • 1D Szálankénti szempilla hosszabbítás és
  • 2D Duplázó technika egyben
  • Kiscsoportos képzés


Megnézem

Hajhosszabbító
oktatás

  • Több technika egy tanfolyam alatt
  • Profi fodrászok oktatják
  • Kedvezmények


Megnézem

Szempilla lifting
oktatás

  • 1 napos oktatás
  • Anyagok és eszközök biztosítása
  • Kezdőcsomag vásárlására lehetőség


Megnézem

Szempilla hosszabbító
továbbképzés

  • Volume Pick up technika
  • 2D-től 6D-ig
  • Szolgáltatásod bővítésére


Megnézem