Barion Pixel

Műszempilla története

A szem a lélek tükre – szokták mondani, de ne feledkezzünk el a szemet keretező szempilláról sem a műszempilla története során. Szempillának gyakorlati szerepe van a szépségen kívül is, mert a szemet megvédi a portól és még az esetleges külső hatásoktól is.  A  szépségipar viszont nagyon nagy szerepet tulajdonít a szempillának ezért is fejlődik folyamatosan a műszempilla iparág. 

Műszempilla története avagy hogyan alakult ki?

Először a szempillákat az ókori Egyiptomban  kezdték el kiemelni, bár akkor még a férfiak szempilláját, mivel a nőknek nem volt erre lehetősége.

Ez a tendencia az ókori Rómában fordult meg, ekkor már csak a nők szempillája lett kiemelve, viszont ekkor már mindennapos volt. A szemüket a nők ekkor elszenesedett fadarabokkal emelték ki, szempillájuk kiemeléséről pedig növényi kivonatokkal gondoskodtak.

Műszempilla történteA történelem során volt olyan időszak, amikor a szempilla kiemelésével nem foglalkoztak, ez főleg a középkorra volt jellemző. Ebben az időszakban inkább a szemöldök hangsúlyozására figyeltek oda, mert ennek segítségével tudták a nők homlokára irányítani a figyelmet. 

Az első nagy változás Elizabeth angol királynő hajszín változásához köthető. A királynő ekkor vörösre festette a haját, ami nagyon tetszett az embereknek, így ekkor a nők a hajukat, szemöldöküket, sőt a szempillájukat is vörösre festették.  Azért el kell mondani, hogy a szempilla, vagyis a szem kiemelése még ekkor sem volt  fontos szempont. 

Az 1800-as évek közepén a nők ismét elkezdték a szemüket  kiemelni. Erre az időre tehető az első szempillaspirál megjelenése. Eugene Rimmel alkotta meg a szempillaspirál ősét. Három alapanyagból készítette el, mivel ezek az anyagok nem irritálták a szemet, így a nők körében gyorsan elterjed a használata.  A szempillaspirálhoz használt három fő alapanyag a szénpor, a vazelin és a petróleum olaj volt.

XX. század nagy változásai a szempilla világában és a műszempilla megjelenése

A XX. században már fontos szerepet kapott a smink tekintetében is a műszempilla megjelenése. Ez azt is jelentette, hogy a szempillákat egyre szebbé szerették volna tenni vagy akár meg is hosszabbítani.  Tom Lyle 19 éves korában próbálta azt a szert megalkotni, amivel ki lehet festeni a szempillát. Ő vazelint, gyapotmag olajat, napraforgó olajat és feketeszenet használt. Sajnos ez a szer nem lett tökéletes, ezért egy barátjától kért segítséget.  A barátja  javaslatára egy petróleum olaj alaphoz még számos növényi olajat adtak hozzá és ezeket együtt keverték ki egy új krém formájában. Ennek a krémnek a hátránya az volt, hogy a szempillát nem színezte. Előnyének viszont azt mondták, hogy növeszti a szempillát. Ezt arra alapozták,  hogy a petróleum olajnak hajnövesztő szerepe van.

1916-ban David W. Griffith-hez kapcsolható a mai soros szempilla elődjéhez nagyon hasonló műszempilla első használata.  Neki ekkor az volt a szándéka, hogy Seena Owen színésznő szempilláját egy filmben kiemelje. Azt akarta elérni, hogy a színésznő szempillája az arcát simogassa. Ezek után a Holliwoodi nagy filmek legtöbbjében műszempillát használtak.

Műszempilla térhódítása

A műszempillák térhódítását akkora teszik, amikor már a lakosság számára is elérhetővé tették, mindösszesen 10 centért.  Ekkor váltak a hölgyek a sminkelés nagy mesterévé. 

A következő nagy lépés akkor volt, amikor megjelent az első szempilla göndörítő. Ezeket akkor rozsdamentes acélból készítették és gumit tettek oda, ahol a szempillához ért ez az eszköz. Először hajszárítóval melegítették fel, hogy a szempillát  be tudják göndöríteni. Az idő előrehaladtával  megjelentek az elemes verziók is.

60-as években indult el az igazi változás a smink terén, ez oda vezethető vissza, hogy ekkor a  nők már szabadon fejezhették ki saját magukat, egyéniségüket a smink terén. Ekkor jelentek meg  a mai  napig is még használt szempillaspirálok. Az erős sminkkel történő kifejezés viszont igényelte már a műszempillák használatát, mint  kiegészítőt. Ezen időszakban már minden szépségszalonban elérhetőek voltak a műszempillák. A soros műszempilla mellett megjelentek a tincsesek is.  A gyártásuk emberi szőrzetből és szintetikus anyagokból történt. Ekkor az volt a fontos, hogy műszempillája legyen a nőknek, mert ekkor ez volt a divat. 

A 80-as évek végén a sminkelés egy kicsit visszafogottabbá vált, ekkor az egyik legnagyobb szépségipari  cég elkészítette a színtelen szempillaspirált, aminek feladata az volt, hogy fényt adjon és erősítse a szempillákat. 

Műszempilla a napjainkban

Napjainkban ismét  nagy népszerűségnek örvend a műszempilla használat, viszont most már az elsődleges szempont az, hogy a lehető legtermészetesebb legyen. Ázsiából  Amerikába a 90-es évek elején érkezett meg az első szálankénti szempilla hosszabbítási technika. Ismertté valójában a 2004-2005-ös években vált. 

Ennél a technikánál a szálakat egyenként illesszük a saját szempillához orvosi ragasztóval. Azért használnak orvosi ragasztót, mert ez nem irritálja a szemet. Előnye ennek, hogy egyénre szabottan lehet a szempillára felhelyezni és teljesen természetes hatást kelt.  A szempillák felhelyezése átlagosan egy-másfél órát vesz igénybe és 3-4 hetente kell megismételni a szempilla felrakást. Ezen technika esetében nem ragasztanak műszempillát a bőrre, így teljesen természetes hatást lehet elérni. A nők igényeit teljesen egyedi formában lehet kielégíteni, legyen az a hosszúság vagy a szín elvárás.

A műszempillával foglalkozó szakembereknek  képzésben kell részt vennie annak érdekében, hogy kinek milyen típusú szempillát kell felhelyezni. 

"*" a kötelező mezőket jelöli

A következő tanfolyamon szeretnék részt venni:*
*
A Fashion Nails adatkezelésével kapcsolatos Adatkezelési tájékozatót elolvastam, az abban foglaltakat megértettem és elfogadom.
Műkörmős oktatás


Műköröm
oktatás

  • Elméleti és gyakorlati oktatás
  • Hétvégi tanfolyam
  • Díjnyertes szakoktatók



Műszempilla oktatás

Műszempilla
oktatás

  • 1D Szálankénti szempilla hosszabbítás és
  • 2D Duplázó technika egyben
  • Kiscsoportos képzés

Hajhosszabbító tanfolyam

Hajhosszabbító
oktatás

  • Több technika egy tanfolyam alatt
  • Profi fodrászok oktatják
  • Kedvezmények



Szempilla lifting
oktatás

  • 1 napos oktatás
  • Anyagok és eszközök biztosítása
  • Kezdőcsomag vásárlására lehetőség


Műszempilla oktatás

Szempilla hosszabbító
továbbképzés

  • Volume Pick up technika
  • 2D-től 6D-ig
  • Szolgáltatásod bővítésére